OLTAS - KOVACS MAGDOLNA JULIA

🟦🟥 „A remdesivirt túl halálosnak és etikátlannak nyilvánították az afrikai ebola-vizsgálatokban, mert 53%-os halálozási aránya volt.” – Dr. David E. Martin Ez volt az egyetlen gyógyszer, amelynek alkalmazását Anthony Fauci engedélyezte a kórházakban kezelt COVID-betegek számára. Azok a családok, akik elveszítették szeretteiket, állítólag „Run-Death-Is-Near” („Fuss, közel a halál”) néven emlegetik. A remdesivir tönkreteszi a veseműködést. Lélegeztetőgéppel együtt alkalmazva a betegekben tüdőödéma alakul ki, amelynek következtében a tüdő folyadékkal telik meg, és megfulladnak. A remdesivir károsítja a májat, és több szerv leállását okozza. A leállított ebola-vizsgálatban a remdesivirrel kezelt betegek halálozási aránya összességében 53% volt, a magas vírusterhelésű betegek körében pedig 85%. Anthony Fauci azt állította, hogy a remdesivir megállítja a COVID-ot; ehelyett leállította a veseműködést, majd súlyosan károsította a májat és más szerveket. • 2,81-szeres vesekárosodási kockázat – maradandó károsodást okoz a betegeknél. • Szívkárosodás: halálos szívritmuszavarokat, szívmegállást és bradikardiát válthat ki. • Májkárosodás: súlyos, visszafordíthatatlan májsejt-károsodást okoz. • Csecsemők számára engedélyezve: az FDA már újszülöttek számára is jóváhagyta, amennyiben legalább 3 font (kb. 1,36 kg) a testsúlyuk – mindössze 58 csecsemő 10 napos vizsgálata alapján. Csatlakozz 👉 https://t.me/RogerHodkinson

" önzetlen ORVOSOK"

🚨 Az orvosok nyíltan azt javasolják, hogy a betegeket szerveik miatt öljék meg egy új cikkben, amely a New England Journal of Medicine folyóiratban jelent meg. A Harvard orvosa, Dr. Robert Truog és szerzőtársai amellett érvelnek, hogy az orvosi közösségnek el kellene fogadnia a „szervadományozás általi halál” (death by organ donation) gyakorlatát, amelynek során az orvosok halálos injekciót adnának, vagy megszüntetnék az életfenntartó kezelést azzal a kifejezett céllal, hogy közvetlenül ezután eltávolítsák az átültetésre alkalmas szerveket. Érvelésük középpontjában az úgynevezett „Dead Donor Rule” (halott donor szabály) áll, amely régóta érvényes etikai alapelv, és kimondja, hogy az orvosok nem okozhatják egy beteg halálát azért, hogy átültethető szerveket nyerjenek ki. A szerzők szerint ezt a szabályt az idők során már rugalmasan értelmezték olyan fogalmak bevezetésével, mint az agyhalál, illetve a keringés leállását követő szervadományozás. Most azt javasolják, hogy a fennmaradó korlátokat is szüntessék meg. Szerintük, ha egy beteg beleegyezik az eutanáziába és a szervadományozásba, akkor a biológiai halál pontos időpontja kevésbé fontos, mint a beteg akaratának tiszteletben tartása és a megfelelő biztosítékok fenntartása. Ez azt jelentené, hogy a jelenlegi rendszer helyett – amelyben a szerveket csak azután távolítják el, hogy a beteget halottnak nyilvánították – olyan rendszer jönne létre, amelyben maga a szervkivétel válna a halál közvetlen okává. A javaslat olyan eseteket is bemutat, amikor agyhalottnak nyilvánított betegek továbbra is mutattak biológiai életfunkciókat, például fertőzések elleni védekezést vagy terhesség fenntartását. A szerzők szerint ez azt mutatja, hogy a halál fogalmát az átültetések megkönnyítése érdekében újraértelmezték. Sokan, akik szervdonorkártyát írnak alá, nincsenek tisztában ezekkel a változó meghatározásokkal, és azt feltételezik, hogy a szervadományozás csak a teljes és visszafordíthatatlan halál bekövetkezése után történik. Mivel az eutanázia egyre több helyen válik elérhetővé, miközben nő a szervek iránti igény, a két gyakorlat összekapcsolása kiszolgáltatott helyzetbe hozhatja a sérülékeny betegeket – például a kórházban fekvőket, családi nyomás alatt állókat vagy súlyos diagnózissal szembesülőket –, akik finom nyomásnak vagy elhamarkodott döntéseknek lehetnek kitéve. Ilyen körülmények között valóban nehéz lehet garantálni a teljes körű, megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezést, különösen akkor, ha erős az ösztönzés a szervek mielőbbi kinyerésére. A cikk ezt az elképzelést nem puszta felvetésként, hanem a jelenlegi gyakorlat logikus továbbfejlesztéseként mutatja be, méghozzá az orvostudomány egyik legrangosabb folyóiratában. A javaslat sürgető kérdéseket vet fel a beleegyezés hitelességéről, az orvosok szerepéről és az emberi élet védelméről annak legkiszolgáltatottabb pillanataiban. Felmerül a kérdés: elegendő-e önmagában a beteg beleegyezése ahhoz, hogy az orvosok a szervkivétel céljából véget vessenek egy életnek, vagy a társadalomnak szigorúbb határokat kellene szabnia annak érdekében, hogy a betegek ne váljanak egy szervekre éhes rendszer áldozataivá? Ez a javaslat széles körű nyilvános figyelmet és komoly társadalmi vitát érdemel, mielőtt bármilyen módon befolyásolná a jövőbeli szakpolitikát vagy az orvosi gyakorlatot.