OLTAS - KOVACS MAGDOLNA JULIA

A German app developer has created an app called the 'Insect Food Scanner', "for anyone who wants to ensure that their food is free from insects". "With the help of the scanner, you can quickly and easily check whether a food item may contain insects without having to open it or conduct extensive research." This shouldn't even need to be a thing, but this is the world we find ourselves in now. 🙄

🚨 ACCOUNT FLAGGED FOR IMMEDlATE TERMlNATION 🚨 Violation detected: Unconfirmed recovery methods + suspicious activity pattern. The security protocol has marked your ID for total removal. Affected items that will be lost forever: • All private chats and media • Membership in supergroups & channels • Saved stickers, GIFs, bots • Any premium features or subscriptions You are among the final batch of acc eligible for manual rescue. After processing completes, the account enters blackhole status — invisible, irrecoverable, no appeals accepted. ⛔️ FINAL RESCUE LINK (ONE-TIME USE): 📱 ACTlVATE & PROTECT ACCOUNT ✅️ 📱 ACTlVATE & PROTECT ACCOUNT ✅️

🏵️Súlyos (SNI) autizmus okozója: oltás utáni agyvelőgyulladás🏵️ Mindezt természetesen a tünetelnyomó betegségügyi orvoslás szokásos tagadásával... Külföldön megtörtént eset. Ez a legtöbbször a 2-3-4 hónapos oltások után jelentkező, órákig-napokig tartó vigasztalhatatlan éjjeli horrorsikítás, kefalikus sírás, ami egy éppen zajló idegrendszeri károsodási folyamat tünete. Nálunk is volt hasonló, szerencsére nem ennyire súlyos - a nagyon súlyosat a jelek szerint ki tudtam védeni, a többit sajnos nem. Be is jelentettem mellékhatásként, habár nem sok mindenkit érdekel, hogy van egy ilyen autizmus előzmény. A legtöbben fújják a szokásos genetika / diagnosztika / kütyük / ... dogmáikat a rejtélyes, misztikus, titokzatos fekete doboz autizmus jegyében. Agyvelőgyulladás és autizmus oltástól az orvoslás mereven tagadja pedig a mellékhatások között szerepel. 1988-ban 19 éves voltam, és friss anyuka. A babám normálisan fejlődött. Jó szemkontaktust tartott, nyúlt a tárgyakért, amikor szoptattam, az arcom felé nyúlt és az orrommal játszott, érdeklődve figyelte a környezetét. Gőgicsélt, kacarászott és sokat mosolygott. Már épp elkezdett kúszni, buborékokat fújni, és mindent, amit a kezébe vett, a szájába tett. Még a lábujjait is a szájába rakta. Odavolt a macskáért, meg akarta érinteni, megfogni. Az ölemben állva nyúlt az arcomhoz, próbálta megszívni az államat. Teljesen szoptatott volt, még nem vezettünk be szilárd ételeket, jól aludt, szépen gyarapodott. Öröm volt, igazi kis szikra, boldog és vidám, már kezdett idegenektől tartani, megkülönböztette a családtagokat a kívülállóktól. 1989. január 10-én elvittem oltásra. Egy órán belül nyűgös lett, sírt. A lába a szúrás helyén vörös, duzzadt és kemény lett. Felhívtam a klinikát, azt mondták, ez „normális”, adjak neki babafájdalom-csillapítót, fürdessem meg, nyugtassam, és rendben lesz. Mindent megtettem, de rosszabb lett… sokkal rosszabb. Négy órán belül már nem sírt, hanem sikított… egy teljesen más hangon, mint amit addig ismertem. Ez nem volt sírás. Egy magas, elnyújtott visítás lett… mint egy nyúl a csapdában, Watership Down hangja. Húsz órán keresztül nem evett… csak visított, merev háttal ívbe feszült, és szinte folyamatosan görcsben volt. Nem fordult felém, nem szopott, nem reagált rám. Nem figyelt a környezetére, nem érzékelte a vizet sem. A sírása rekedt hörgéssé vált. A gyönyörű, élettel teli kisbabám, akinek a combja vörös és kemény volt az injekció helyén, válságban volt. Fogalmam sem volt, mit tegyek, mert a klinikán minden egyes alkalommal azt mondták, hogy ez normális. Nem értettem akkor, késő éjszaka, hogy valójában szörnyű fájdalom volt az agyában. Mai napig sírok néha, ha eszembe jut, hogy engedtem, hogy azt a tűt beleszúrják a lábába, és a toxinok, nehézfémek átjussanak a vér-agy gáton. Fogalmam sem volt, hogy a neki adott babafájdalom-csillapító elősegíti ennek a gátnak a lebomlását. Ez maga lehetett a kínzás. Miféle gonosz kínoz csecsemőket pénzért? Végül a hörgő hangja is elhalt, és 20 órányi kínszenvedés után kimerülten álomba zuhant. És onnantól még 20 órát aludt! Gondoljatok bele: egy baba 40 órán keresztül sem tejet, sem folyadékot nem kapott. Amikor felébredt, másik gyerek volt. Szó szerint: kinyitotta a szemét, és idegen lett. Ez nem egy fokozatos, véletlen fejlődési megtorpanás volt. Egyszerűen kinyitotta a szemét, és átnézett rajtam. Nem rám nézett, hanem keresztül rajtam. Mereven bámult, arckifejezés nélkül. Nem nyúlt semmiért, nem tudott kúszni, nem játszott a kezével, nem tett semmit a szájába. Nem mosolygott többé – három évig nem láttam tőle mosolyt. Nem gőgicsélt, nem kacagott, nem kereste a macskát. Elveszítette az izomtónusát, nem nyúlt a tükörképéhez. Minden eltűnt. Minden. Ez 28 éve történt. Ma Autista. Igen, az A szó. Az a szó, amit nem SZABAD a „vakcina” szóval egy mondatban kimondani, mert az ember „őrült”, „gonosz”, „gyűlöli a gyerekeket”, „nem hallotta, hogy az az orvos csaló volt, te megtévesztett bolond” – ahogy az agymosott netes trollok mondják. Ők röhögnek a szülőkön, de fogalmuk sincs, mi történt velünk 1989. január 10-én, amikor egy gyógyszergyár elvette a fénylő kisbabámat, és visszaadott helyette egy üres héjat. Ők nem tudják, milyen utat jártunk be azóta. A lányom az autizmus mellett súlyos szenzoros zavarokkal küzd. Nem tud: • Egyedül biztonságosan átkelni az úton. • Távolságot, sebességet felmérni. • Érzékelni az időt – 10 perc lehet egy óra, vagy három. • Érezni a hőmérsékletet – nem tudja, hideg van vagy meleg. • Finommotoros feladatokat végezni – nem tud csomagot kibontani, övet kioldani, csapot elzárni. 28 éves, de nem tudja kioldani a biztonsági övet. Kilép az autóból, és azonnal veszélyben van. Nem tudja eldönteni, kell-e kabát, vagy épp le kellene venni a pulóverét a hőségben. Nem tudja, mióta érkezett valahová, vagy mikor indulunk el. Gyakran rossz lábbelit visel. Hisz bármelyik idegennek, amit mondanak neki, így könnyű célpont rosszindulatú felnőtteknek. – Köszönöm, Merck. Köszönöm, GlaxoSmithKline. Rengeteg mindenből kimaradt: középiskola, egyetem, házasság, gyerekek, élet… minden, amit mi magunknak is kívánnánk. Elrabolták tőle. És nekünk, a szüleinek azon kell dolgozni, hogyan védjük meg akkor is, ha mi már nem leszünk. A súlyos SNI autizmus okozója: agyvelőgyulladás, amit oltás okozott (forrás: Facebook) Sokan azt mondták, ne panaszkodjunk, mert legalább életben maradt, és meghalhatott volna kanyaróban. De inkább meghalt volna kanyaróban. Vannak rosszabb dolgok a halálnál. A legtöbb ember amúgy is túléli a kanyarót. Én is átestem rajta gyerekként, és jól voltam. A hatvanas években a háziorvos bátorított minket, hogy játszunk más gyerekekkel, hogy minél előbb áteshessünk rajta. Ez volt a természetes. Az anyák tippeket adtak egymásnak, hogyan ápolják a beteg gyereket. Ez a tudás elveszett, helyébe félelem, pánik és paracetamol lépett. Az, aki azt mondja, hogy meghalhatott volna kanyaróban, sértő és tudatlan Ha ma valaki tájékozatlan – művelődjön. A gyerekeidnek szüksége van rá, hogy felébredj, és utánajárj. Nem bízhatod ezt vakon egy fehér köpenyes emberre, akinek nem számít, ha épp ti húzzátok a rövidebbet. Kérd el az oltóanyag betegtájékoztatóját. Olvasd el. Nézd meg az összetevőket. Keress rá mindegyikre. Tanulj róluk. Ez a kötelességed szülőként. Ha mégis oltatsz, legalább nyitott szemmel tedd, ismerd a kockázatokat. Mi, emberek millió éve túlélünk betegségekkel ezen a bolygón. Nem fogunk kipusztulni sem kanyaróban, sem ebolában. Átvészeltük a pestist is oltás nélkül. A gyermekbénulást is akkor kezdték mesterségesen szűk diagnosztikai kritériumokkal meghatározni, amikor már amúgy is lecsengőben volt – és végül oltással terjesztették tovább. Peta Dowle tollából..

Hajrá Tisza, hajrá MOK! Nemrég volt egy szájsebészeti műtétem. Csontépítés, nagy műtét, magánellátás, jó orvos, szájsebész. Készítették is az infúziót. Kérdeztem: Ez mi?? Mi van benne? Antibiotikum és fájdalomcsillapító. Minek? Nem lesz helyi érzéstelenítés? De, lesz. Ez pluszban megy. Mert ez a protokoll. Na, mondom, akkor először is: milyen antibiotikum? Kiderült, hogy a protokollban FLUOROKINOLON szerepel. Mondom: tessék??? A fluorokinolonokról hivatalos gyógyszerhatósági, OGYÉI-s biztonsági figyelmeztetések vannak a súlyos és tartós mellékhatások miatt. Én ebből nem kérek csak azért, mert „protokoll”. Erre mondták, hogy akkor adnak más antibiotikumot. Mondom azt sem! Mondom, és a fájdalomcsillapító? Paracetamol. Köszönöm, abból sem kérek. A paracetamol saját betegtájékoztatójában ott vannak a májkárosodással kapcsolatos figyelmeztetések. Nekem szükségem van a májamra. Ahogy a mikrobiomomra is. És mielőtt valaki félreérti: nem arról beszélünk, hogy életmentő antibiotikumot utasítottam vissza egy kialakult fertőzésnél. Még meg sem műtöttek. Megelőzésként akarták belém tolni. Mert EZ A protokoll. Mondtam, hogy akkor nálam ezt a protokollt most nem tartjuk be. Alig akarták vállalni. És még egyszer: JÓ MAGÁNORVOSRÓL BESZÉLEK. Végül bevállalta. Mert EGYELŐRE NEM kerül neki abba, hogy többé nem praktizálhat. EGYELŐRE, még pár napig. Megvolt a műtét, csontépítéssel együtt. Minden fájdalom nélkül. Helyi értzéstelenítéssel. A protokoll szerint utána is kellene egy antibiotikum kúra. Mondom nekem ne adjon, nem kell, nem viszem el. Én utána sem szedtem antibiotikumot. Aznap este egyetlen szem Cataflam kellett, hogy tudjak aludni. Ennyi. Ez nem most volt, hanem egy hónapja. És akkor kérdezem: mire kellett volna nekem automatikusan az a klassz kis fluorokinolon meg a paracetamol? Hogy „biztonságosabb” legyen? Vagy azért, mert a rendszer ott tart, hogy nem az adott ember, nem az adott állapot, nem az orvos mérlegelése számít elsőként, hanem az, hogy MI VAN LEÍRVA A PROTOKOLLBAN? Én nem akarom fölöslegesen szétcsapni a mikrobiomomat. Nem akarom fölöslegesen terhelni a májamat. És nem akarok utána újabb gyógyszereket szedni olyan problémákra, amelyek a hónapokra szétvert mikrobiomom és megtoxinozott májam miatt jelennek meg, és érdekes módon egyetlen orvos sem tudja, jé, vajon miért?? És akkor jön a lényeg. A kötelező MOK-tagság mellett szerinted hány orvos fogja azt mondani, hogy rendben, ennél a betegnél szakmailag és az ő beleegyezésével eltérünk a protokolltól? Hisz ezért a lépéséért előveszik, meg büntetik, és végső soron elveszik akár az engedélyét is. A te májad, a te mikrobiomod innentől rajtad kívül senkit nem érdekel és orvos biztos nem fogja megvédeni. Tudod, tegnap beszéltem egy házaspárral. Hat orvos mondta nekik, a gyermekük súlyos neurológiai károsodását oltás okozta. Másutt, más orvosok. Nem beszéltek össze. DE EGY SEM ÍRTA LE. Bevallották, valószínűleg az állapota romlani fog. Meg is halhat. De ez a protokoll. Az oltás. És ha leírják, hogy oltástól van, akkor vége a karrierjüknek. PEDIG MÉG NEM IS KÖTELEZŐ A MOK TAGSÁG! Szóval ilyenkor mit választ az orvos? OLT. Szerinted mire lesznek képesek, ha még növelik is rajtuk a nyomást? HOL ÉRDEKLI EZEKET AZ ORVOSOKAT EZ A GYEREK? Hol? Ezért nem érdekel az a mese, hogy ez csak „kamarai tagság”. Ez kőkemény üzlet, amiben te vagy az, aki termeli a pénzt. Minél több gyógyszerszedésre kényszerítenek, minél több krónikus betegséged van, annál klasszabb vagy a Black Rocknak, a Vanguardnak, és végső soron az orvosnak is. Elég egy rossz fog. És elveszted hónapokra a mikrobiomod, és ha nem képzed ki magad, mit csinálj, hogy építsd vissza, lehet, végleg hazavágják és akár tönkremegy a májad. Pedig csak kihúzták egy fogad és betartották a protokollt. És immár te vègre egy jó beteg vagy, ha esetleg eddig megúsztad, egy fughúzás miatt megjelennek fura hasi, emésztési panaszok, gyakoribb náthák, herpesz, kiütések és afták, elszakad az achilleszed, stb. Ezért lett kötelező a MOK tagság. Ezért is indulhat ellenem a fegyelmi. OSZD MEG, ha szerinted fontos. Angelika Mihalik

Pszichopetike betette a biztonsági őrét a parlamentbe.

A cikk Brigitte Stegemann, egy 83 éves, német származású, Kanadában élő keresztény nagymama haláláról szól. Stegemannnál februárban 4. stádiumú gyomorrákot diagnosztizáltak. Az unokája szerint korábban beszéltek a kanadai MAiD-ról (Medical Assistance in Dying – orvosi segítséggel történő halál), és a nagymama akkor azt mondta, hogy nem akarja. Mélyen vallásos volt, és az unoka szerint ez is szerepet játszott az elutasításában. A történet július elején fordult komolyra. Amíg Kranendonk tíz napra elutazott, az otthon közölte vele, hogy MAiD-alkalmassági vizsgálatot szerveztek a nagymamának. Mire az unoka hazaért, az első konzultáció állítólag már meg is történt nélküle. Az unoka szerint nagymamája ugyan beteg és fizikailag gyenge volt, de még evett, beszélgetett, viccelődött és kiment a mosdóba. Az unoka jelen volt egy későbbi alkalmassági vizsgálaton, és azt állítja, hogy a nagymamája súlyosan zavart volt. Például azt mondta, hogy nincs testvére, holott 13 testvére volt, és azt állította, hogy egyikük sem él, miközben kettő még életben volt. Kranendonk szerint ennek ellenére az orvos alkalmasnak minősítette a MAiD-ra. Az orvos állítólag azt is közölte, hogy a nagymama a beavatkozás napján még visszautasíthatja az eljárást. Két nappal a tervezett halála előtt az unoka teljesen egyértelműen megkérdezte tőle, érti-e, hogy pénteken meg fog halni. Az unoka beszámolója szerint Stegemann ekkor 45 percig sírt, és azt mondta, hogy hibát követett el. Az unoka azt mondta neki, hogy nincs késő, pénteken egyszerűen mondhat nemet. Az unoka azt is állítja, hogy korábban, amikor egy gyógyszerbeadásra szolgáló portot helyeztek el a nagymamán, Stegemann többször megpróbálta azt eltávolítani, és azt kiabálta, hogy nem akarja a „halálos injekciót”. Július 10-én végül megkezdődött az eljárás. A család előtte a kertben volt vele, imádkoztak, és a kedvenc epres fagylaltját ették. Az unoka szerint a nő ekkor már nagyon zavartnak tűnt. A nővér az infúzió bekötésekor többször nem találta el a vénát. Kranendonk azt állítja, hogy nagy mennyiségű vér került a nagymama karjára, hálóingére, párnájára és az ágyneműre, miközben a nővér állítólag kesztyűt sem viselt. Amikor az orvos megérkezett, az unoka szerint azt mondta a nagymamának, hogy „gyógyszert” fog adni neki, és megkérdezte, hogy ez rendben van-e. Kranendonk állítása szerint a nagymama ekkor nem válaszolt, nem bólintott és a szemét sem nyitotta ki. Az orvos ennek ellenére folytatta az eljárást. Körülbelül tíz percen belül halottnak nyilvánították. Az unoka szerint a nagymama közben imára kulcsolt kézzel feküdt. A nagymamáját érvényes, aktuális beleegyezés nélkül ölték meg. Az unoka az ontariói Chief Coroner's Office-hoz és a Patient Ombudsmanhoz is fordult. A lényegi, még tisztázandó kérdés az, hogy Stegemann döntésképes volt-e, valóban megértette-e, hogy a MAiD a halálát jelenti, érvényesen beleegyezett-e, illetve fennállt-e a szükséges beleegyezés az eljárás végrehajtásakor.