OLTAS - KOVACS MAGDOLNA JULIA

Van 4 tényező, amit az egyszeri hírfogyasztó mindig elfelejt. És mivel az elemzők túlnyomó többsége is, innen tudhatjuk, hogy ők sem többek, mint egyszeri hírfogyasztók. 1. Az egyszeri hírfogyasztó azt hiszi, hogy hozzáfér az összes hírforráshoz, és nem érti, hogy a kormányok miért nem az általa elfogyasztott hírek alapján hozzák meg azt a döntést, amit ő a legjobbnak tart. Bár, ha belegondol, tudni véli, hogy léteznek hírszerző szervezetek, melyek dollármilliárdokból működnek, mégsem hiszi, hogy lenne bármi, amit jobban tudnak, mint ő. 2. Az egyszeri hírfogyasztó azt hiszi, hogy őt mindenről tájékoztatják, és nincsenek olyan megállapodások, melyekről soha nem szerez tudomást. Bár, ha belegondol, tudni véli, hogy ilyesmi lehetséges, mégsem kalkulál vele soha. 3. Az egyszeri hírfogyasztó azt hiszi, hogy a számára szimpatikus médiumok a színtiszta objektív valóságot adják át neki. Bár, ha belegondol, tudni véli, hogy létezik szenzációhajhászás és léteznek szócsövek, melyek érdekeltségeket szolgálnak, az fel sem merül benne, hogy a számára szimpatikus médiumok is ilyenek volnának. 4. Az egyszeri hírfogyasztó azt hiszi, hogy a számára szimpatikus politikusok a végtelen jót akarják, abszolút önzetlenek és kizárólag objektív igazságokat mondanak neki. Bár, ha belegondol, tudni véli, hogy léteznek számító, manipulatív, megvásárolt, hataloméhes politikusok, az fel sem merül benne, hogy a számára szimpatikus politikusok is ilyenek volnának. A valóságban a döntéseket hírszerzési információkra alapozva hozzák; a megállapodások részben vagy egészében titkosak; az igazság szinte soha nem derül ki; az információkat pedig a média és a politika a saját céljainak megfelelően eltorzítja. Nem tudunk tisztán látni. Nincs esélyünk arra, hogy ezer kilométerekre az eseményektől, bármit pontosan tudjunk. A média nem az érzékszerved.

Egyszerű példával az ő logikája: A csoport: teljes oltóanyag + alumínium B csoport: alumíniumtartalmú kontroll Ha mindkét csoportban hasonló problémák jelentkeznek, akkor az eredményből azt lehet látni, hogy nincs jelentős különbség a csoportok között. Mi történt volna egy valóban inert, például sóoldatot kapó kontrollcsoporttal? Szerinte ezért alapvető jelentőségű, hogy az emberek ne pusztán azt hallják, hogy egy vizsgálat „placebokontrollált” volt, hanem azt is tudják, pontosan mit tartalmazott a placebo vagy kontrollkészítmény. A betegeknek és a szülőknek joguk van tudni, pontosan milyen összehasonlítás alapján állítják egy oltóanyagról, hogy biztonságos. 4. A gyógyszergyártók pénzt fizetnek az FDA-nak az engedélyezési eljárásokért Az FDA finanszírozása. Bemutatja az úgynevezett user fee, vagyis felhasználói díjrendszert. Ennek keretében a gyógyszergyártók jelentős összegeket fizetnek az FDA-nak a termékengedélyezési kérelmek elbírálásához kapcsolódóan. Ez komoly érdekellentét. Egy szabályozó hatóságnak pénzügyileg is a lehető legfüggetlenebbnek kellene lennie azoktól a vállalatoktól, amelyeket ellenőriz. Problémás az a helyzetet, amelyben az FDA működésének egy részét az általa szabályozott iparágtól érkező díjak finanszírozzák. A gyorsított felülvizsgálati eljárásokkal is foglalkozik. Különösen aggasztó, amikor az iparágtól származó finanszírozás és az engedélyezési folyamat felgyorsítása ugyanabban a rendszerben jelenik meg. Az ő kérdése itt az: ha egy szabályozó részben az általa szabályozott vállalatoktól kap pénzt, mennyire lehet biztosítani, hogy kizárólag a közérdek befolyásolja a döntéseit? Már maga ennek az érdekellentétnek a lehetősége is elegendő ok arra, hogy a rendszert kritikusan vizsgáljuk. 5. Az oltóanyaggyártók különleges jogi védelmet élveznek Az amerikai oltóanyag-kártérítési és termékfelelősségi rendszer. Az Egyesült Államokban az oltásokkal összefüggésbe hozott károk kezelésére különleges jogi rendszer alakult ki, és a vakcinagyártók bizonyos termékfelelősségi perekkel szemben jogszabályi védelmet kaptak. Ez alapvetően eltér attól, ahogyan számos más fogyasztási termék esetében működik a felelősség. A hagyományos termékfelelősség fontos biztonsági ösztönző. Ha egy vállalat tudja, hogy egy veszélyes termék miatt hatalmas kártérítési perekkel szembesülhet, akkor jelentős gazdasági érdeke fűződik a kockázatok minimalizálásához. Ezért aggályos, ha ezt a felelősséget egy termékkategória esetében jelentősen korlátozzák. Különösen ellentmondásos, hogy az oltások egy részét az állam és egészségügyi intézményei erőteljesen ajánlják, illetve bizonyos helyzetekben követelményként jelennek meg, miközben a gyártók különleges felelősségi védelemben részesülnek. Ha egy termék valóban annyira biztonságos, ahogyan állítják, miért van szükség a gyártó különleges jogi védelmére? Egyetlen lánccá áll össze: állami részvétel a kutatásban → iparág által finanszírozott vizsgálatok → szerinte problémás kontrollcsoportok → iparági pénzek az FDA finanszírozásában → különleges jogi védelem a gyártóknak. https://www.scribd.com/document/537770332/5-Horrifying-facts-about-FDA-Vaccine-Approval-Process-2019

⚠️Jeremy R. Hammond: „5 rémisztő tény az FDA oltóanyag-engedélyezési eljárásáról”⚠️ 1. A kormány maga is része az oltóanyag-iparnak Hammond szerint az egyik legaggasztóbb körülmény, hogy az amerikai kormányzat és az oltóanyag-ipar között sokkal szorosabb kapcsolat áll fenn, mint azt az emberek általában gondolják. A közvélemény szerinte úgy tekint az olyan intézményekre, mint az FDA, a CDC vagy az NIH, mint az oltóanyaggyártóktól teljesen független állami szervekre. Ez a kép félrevezető. Kiemeli, hogy az amerikai állami intézmények maguk is részt vesznek az oltásokkal kapcsolatos kutatásokban és fejlesztésekben. Az NIH például szabadalmakkal rendelkezhet, illetve technológiákat licencelhet gyógyszeripari vállalatoknak. Ez azért problémás, mert szerinte így ugyanaz az állami rendszer, amelynek a gyógyszeripart ellenőriznie kellene, gazdaságilag is kapcsolatba kerülhet az iparággal. A szerző a HPV-oltásokat is példaként használja. Bemutatja az NIH és a gyógyszergyártók közötti technológiai és licencelési kapcsolatokat, és azt kérdezi, mennyire tekinthető teljesen függetlennek egy olyan rendszer, amelynek állami szereplői maguk is érdekeltek lehetnek egy technológia hasznosításában. Hammond ezenkívül nagy jelentőséget tulajdonít a „forgóajtó-jelenségnek”. Olyan példákat sorol fel, amikor magas rangú állami egészségügyi vezetők később gyógyszeripari vállalatoknál kaptak vezető pozíciókat. Julie Gerberding korábbi CDC-igazgató későbbi Merck-karrierjét, illetve Elias Zerhouni korábbi NIH-igazgató Sanofihoz kerülését is ennek példájaként tárgyalja. Hammond számára mindez azért aggasztó, mert szerinte megkérdőjelezi a szabályozók és az iparág valódi függetlenségét. Az alapvető kérdése az: hogyan lehet teljesen független ellenőrzésről beszélni, ha az ellenőrző rendszer és az ellenőrzött iparág között pénzügyi, szakmai és személyi kapcsolatok vannak? 2. Az FDA a gyártók által végzett vizsgálatokra támaszkodik Sok ember abban a hitben él, hogy mielőtt az FDA engedélyez egy oltóanyagot, maga az FDA függetlenül megvizsgálja annak biztonságosságát. Az engedélyezéshez szükséges klinikai vizsgálatokat jellemzően maga a gyártó vagy a gyártó által finanszírozott szereplők végzik. A vállalat összegyűjti az adatokat, majd ezeket benyújtja az FDA-nak értékelésre. Ebben alapvető érdekellentét rejlik. A vállalatnak ugyanis közvetlen pénzügyi érdeke fűződik ahhoz, hogy a terméke megkapja az engedélyt. Miért annak kell előállítania a termék biztonságosságát bizonyító adatokat, aki milliárdokat kereshet annak engedélyezésével? A független biztonságossági rendszerben a vizsgálatoknak sokkal nagyobb mértékben függetlennek kellene lenniük a gyártótól. Bizonyos problémák csak akkor válhatnak láthatóvá, amikor már nagyon sok ember megkapta az adott oltást. Szerinte emiatt félrevezető azt a benyomást kelteni, hogy az engedélyezés pillanatában már minden lehetséges hosszú távú vagy ritka kockázat ismert. A termék gyártója egyben az engedélyezéshez szükséges bizonyítékok legfontosabb előállítója is. 3. Az oltóanyagok biztonságossági vizsgálatai nem úgy történnek, ahogyan az emberek gondolják Amikor az emberek azt hallják, hogy egy oltást „placebokontrollált klinikai vizsgálatban” teszteltek, természetesen arra gondolnak, hogy az egyik csoport megkapta az oltást, míg a másik csoport teljesen semleges anyagot, például sóoldatot kapott. Ez nem minden oltásvizsgálatban történt így. Példa a Gardasil klinikai vizsgálata. Bizonyos kontrollcsoportok alumíniumot tartalmazó készítményt kaptak. Ez azért rendkívül fontos, mert ha a vizsgált oltásban lévő valamely összetevő potenciális káros hatását szeretnénk felismerni, de a kontrollcsoport is megkapja ugyanezt vagy hasonló összetevőt, akkor az ebből eredő események mindkét csoportban előfordulhatnak. Így a két csoport közötti különbség kisebbnek látszhat.